Tejfölös lángos

Az első találkozás élményét mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan közülünk átélték már. Randiztunk alacsonyabbal, magasabbal, pocakossal, deszkával, szimpatikussal, ellenszenvessel… széles a skála. Sokféle embert megismertünk ez idő alatt: van, akivel máig jóban vagyunk, s van, akivel már akkor sem jöttünk jól ki.

Van, hogy jól sikerül az első randi, van, hogy nagyon rosszul. Nagy utat járunk meg, mire végre megtaláljuk az igazit. Ezt a hosszú ösvényt én is végigsétáltam, erről szeretnék most nektek írni.

Az első, meleg randira tizenöt éves koromban kerítettem sort. Nem volt nagy szám, sajnos azt kell, mondjam - annyira, hogy már nem is emlékszem igazából mi történt. Egy biztos: átlagos volt. Tettünk pár kört az utcán, feltettük az elmaradhatatlan_ „kit-mit keresel?”_ kérdéseket. Nagyjából erről szólhatott ez a fél- vagy egyórás találkozás, pontosan ugyanúgy, mint a rákövetkező összes többi. Unalmas, sablonos volt mind, egészen máig.

Húszévesen nagy fordulat következett be nálam. Túlesve egy elég csúnya visszautasításon, újra a_ Gayromeo_ karjaiban találtam magamat. Nézelődtem az oldalon, vártam a „rajongói” leveleket, majd unalmamban a legtöbb matricát kapottakra klikkeltem. Ott a „jóképű” fül alatti srácokat nézegettem, közben pedig ábrándoztam az ottani fiúkról.

Pár perccel később, nagy meglepődésemre egyikőjük üzenetet hagyott: „lenne kedved ismerkedni?” szöveggel. Miért is ne. Igaz, az illető budapesti, én meg a világ végén, Miskolcon élek, de gondoltam, jó szórakozás lesz.

Az is volt. Nem akartam komolyan a dolgot, hiszen ő 250 kilométerre lakik tőlem, jó állása van, színvonalas élete, míg nekem tulajdonképpen semmim sincs elsőéves egyetemistaként.

Hosszú Facebook és Skype csevegések után jött a nagy kérdés: találkozzunk? 

Megijedtem, hiszen semmi kedvem nem volt a fővárosba menni, visszautasítani meg nem akartam, annyira helyes volt.

Mivel emellett még ráadásul gáláns is az illető, így felajánlotta, hogy eljön értem Miskolcra és elvisz Lillafüredre kirándulni.

Bár akkor úgy gondoltam, ebből az ismerkedésből úgysem lehet semmi komolyabb, az ellenérzést figyelmen kívül hagyva belementem a randiba, mondván, legalább egy szép napot eltölthetek Lillafüreden. Elvégre, veszítenivalóm nem volt.

Reggel a találka helyszínén hevesebben dobogott a szívem. Izgultam, kicsit izzadtam is, s közben végig azon járt az eszem, hogy fölösleges, mivel úgyis tét nélkül megy a dolog-, de ennek ellenére azért nem ártana megtetszenem neki- gondoltam magamban.

Pár hosszú perc várakozás után megpillantottam a zebra túlsó oldalán: sokkal jobb volt, mint képzeltem. Mialatt a lámpa visszaszámolt, én alaposan megnéztem a srácot: sem szőke, sem magas, se nem herceg-, de még így is tökéletes!  Öt év ismerkedés után végre valaki, aki első pillantásra megfog. Hihetetlen érzés volt, amikor a rátalálás kellemes emóciója elöntötte testemet. Éreztem, talán ő lesz az igazi.

Majd kiugrott a szívem kézfogás közben is: csak szimpatikusabb lett, mikor férfias hangján bemutatkozott: _Attila vagyok! _Szép név, gondoltam magamban, de ilyen kisugárzással még az sem zavarna, ha Nintendónak hívnának. J

A találkozás eufóriája után el is indultunk, bár még csak kajáért a plázába. Rögtön feltűnt, mennyire talpraesett a fiú: én éltem eddig Miskolcon, de meglepő módon felcserélődtek a szerepek, s ő vezetett engem, annyira könnyen feltalálta magát. Mondanom sem kell, ha abban a percben megkéri a kezem, tuti igent mondtam volna. Na, jó, talán ez túlzás, de azért a híres tízes skálán már erősen a tizenegyet ütötte rokonszenvet illetően.  

Újabb meglepetés ért, már Lillafüreden, megérkezésünk után. Az autóból elővett egy pokrócot, hozott saját készítésű sütit, és mondta, hogy pakoljunk le valahol, aztán együnk. Annyira gondoskodó volt, tényleg mindenre felkészült. Hozott villát, kaját, pokrócot.

Ettünk is, és amit kreált az fenséges volt. Elég fura tudom, de ez a fickó mindenben tökéletesnek bizonyult, pont, mint a mesében: süt, főz, élelmes, okos, értelmes… ilyet keresve sem talál az ember, majd biztos pont én botlok bele. El sem hittem elsőre, pedig még mindig nincs vége.

Hosszú séta után találtunk egy jó helyet a Hámori-tó mellett. Megint lepokrócoztunk, de most csak beszélgettünk. Jól esett, hogy végre valaki ennyi időt szán rám, meghallgat és figyel.

Ezt minden kedves meleg/hetero olvasónak mondanám: fontos, hogy időt szájunk a másikra. Az első benyomás is nagyon lényeges, de igazán csak idővel ismerhetjük meg a randi partnert. Ne az első félóra legyen a döntő, hanem ami utána következik.

Visszagondolni a tópartra még mindig kellemes érzéssel tölt el. Néztük a kacsákat, hallgattuk a természet zörejeit. Közben feltűnt, hogy a vízből kiállt néhány faág, és beszélgetés közben azt kezdtük el játszani, hogy ki tudja eltalálni. Persze nekem sikerült, ő pedig felsült. (én meg röhögtem magamban, végre valami, amiben én is jó vagyok, vagy legalábbis picit jobb, mint ő) J Annyira romantikus volt az egész, bár ne múlt volna el a pillanat, és még mindig ott lennénk.

Estefelé elindultunk vissza az autóhoz, csak még előtte megálltunk enni. Attila nem tudta mit egyen, tőlem várt tanácsot. Lángost! – az viszont kimaradt a történetből, hogy ő egészségesen próbál élni, csak nagyon kevés „rossz” kaját eszik. Így abban maradtunk, hogy egy egészet elfelézünk és az elég is lesz mindkettőnknek. Persze, elég is lett volna, csak azt Attila nem tudta, hogy én mennyire utálom a lángost. Főleg a tejfölöset. Még kiskoromban csak sajttal megettem, de már azt is megutáltam.

Szóval kikérte a tejfölös lángost, kettétéptem, és az volt életem legfinomabb lángosa. Egyszerűen annyira jól esett ott a melegben, a hosszú és csodálatos nap után, vele megenni azt a lángost, hogy legszívesebben most visszamennék és felzabálnék vele egy újabb darabot.

Fura, hogy mit ki nem hoz a szimpátia. Csak az ő kedvéért ettem abból a lángosból, amit korábban rühelltem. De ott, vele… olyan finomat még sosem ettem.

Mindezt példaként szeretném elétek tárni. Szánjatok elég időt arra, akivel korábban találkozót beszéltek meg. Jó érzés, mikor valaki egy egész napját rád szánja, készül, próbál a kedvedben járni. Tedd Te is ugyanezt.

Bennem öt évig élt a tudat, hogy minden randi unalmas, sablonos mintát követ. Aztán jött Attila azzal a lángossal, és mindent megváltoztatott. Vannak rendes férfiak, él még a remény. Ha máshogy állnánk egymáshoz, többünknek adatna meg egy-egy ilyen nap - szerintem.

Ricsusz (20, tanuló)